A Milan és a Puma hivatalosan is bemutatta a 2025/26-os szezonra tervezett idegenbeli mezt. Visszatér a Rossoneri egyik legikonikusabb jelképe: a Diavoletto.
Májusban megtörtént a Milan új hazai mezének bemutatása és most az idegenbeli mezről is lehullt a lepel, ugyanis csütörtökön a Puma nyilvánosságra hozta a következő szezonra szóló második számú szerelést. A német sportszergyártó kiemelt szponzorként 2018 óta gyárt mezeket és különböző tréningruházatokat a Milannak.
Az új mez fehér színű lesz és az 1980-as években használt Diavoletto klubcímer fog szerepelni rajta. Ez egy ördögöt ábrázol, mely 1980 és 1987 között volt a Milan címere, azóta pedig a klub egyik szimbóluma. Továbbá a mez ujjrészét piros és fekete elemek díszítik. A Puma logója piros színben jelenik meg, míg a főszponzor Emirates felirat fekete színű, ahogy a gallér és a vállrész is.
Maikel Oettle, a Milan kereskedelmi igazgatója: „A Diavoletto több mint egy szimbólum – ez az AC Milan DNS-ének része. A jelkép visszatérése hatalmas tisztelgés az örökségünk előtt, miközben megszólítja a világ minden táján a Rossoneri-szurkolók új generációját. Ez a Puma által gyönyörűen megtervezett mez tartalmazza mindazt, amit ez a klub képvisel: a szenvedélyt, a stílust és a félelem nélküli szellemiséget, amely megkülönböztet minket másoktól.”
Marco Mueller, a Puma csapatsport részlegének igazgatója: „Idén alaposan elmélyültünk az AC Milan, azaz a világ egyik leghíresebb és legstílusosabb klubjának történelmében, valamint ikonikus címereiben és szimbólumaiban. A fehér idegenbeli mezek összefonódnak az AC Milannal, ezért idén egy kis csavart akartunk belevinni az ikonikus Diavoletto emblémával, ami valóban új életet lehelt a mezbe. A fehér alap és a piros-fekete részletek kombinációja kiemeli a dizájnt és egyedi stílust teremt, amely lángra lobbantja a pályát.”
A klub tájékoztatása szerint az új idegenbeli mez július 23-án debütál az Arsenal elleni felkészülési mérkőzésen.
KÉPEK:















SZAVAZÁS:

2 hozzászólás
Maga a mez nem néz ki rosszul, viszont ha még él az átok a címer miatt, akkor „jó” szezon elé nézünk, talán a Serie B-t elkerüljük.
Mi ez a förtelmes dolog ott a címer helyén?
Mint egy Songuku szereplő! Vicc